MAGYAR GYERMEKVONATOK

Magyarország

Az I. Világháborút követő Trianoni békeegyezmény katasztrofális hatással volt Magyarországra. Az ország elvesztette eredetei területének kétharmad részét. Ennek következtében a magyar gazdasági élet megbénult, ráadásul magyarok százezrei találták magukat az anyaország új határain kívül, egy idegen állam területén: Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Ausztriában és a legtöbben Romániában. Menekültek áradata öntötte el a háború által már amúgy is megterhelt fővárost, Budapestet, ahol súlyos nyomor várt rájuk. Azonban sok magyar otthonában maradt, a számukra idegen, új országokban, ahol a mai napig kisebbségi létben élnek.

Magyarország Szent István uralkodása óta keresztény (római katolikus, majd a XVI. századtól részben protestáns) ország. Évszázadokon keresztül védelmezte saját és így Európa határait is a számos tatár és török betöréstől. Ezen történelmi okoknál fogva, Magyarország erősebb kötődést érzett Európa nyugati felének kultúrájához, mint a keleti szláv civilizációhoz. Ráadásul földrajzi helyzeténél és nyelvénél fogva idegen elemként helyezkedik a szláv és germán „tenger” közepén.

Flandria

Flandriában a XIX. század második felében új lendületet kapott a katolicizmus. Neogótikus építészeti stílusban (a katolikus Középkor stílusának újjáéledése/felhasználása) épültek fel templomok, kolostorok, kastélyok, sőt vasútállomások és még börtönépületek is. A katolikus hit határozta meg az emberek életét a bölcsőtől a sírig, egészen a múlt század hatvanas éveiig. A flamand Egyház, a maga nagyszámú „szolgájával” (talán a legnépesebbel a világon!) nélkülözhetetlen volt a szegények és betegek gondozásában, különösen a vidéki területeken. Vallóniában a még fiatal szocialista mozgalmak nem tudtak versenyre kelni ezen a téren a katolikus egyházzal. Csak a II. Világháború után rendezte át az állami törvénykezés a társadalmat olyan mértékben, hogy az állampolgároknak már nem kellett a plébánoshoz vagy a kolostorokhoz fordulniuk anyagi támogatásért.

Az I. Világháború után a belga egyházi vezető körök tudomására jutott a magyarországi súlyos helyzet. Néhány flamand pap látogatást is tett Magyarországon és felhívta a belga közvélemény figyelmét az ott uralkodó nyomorra. Mint egy megoldásként merült fel magyar gyermekek nyaraltatása Belgiumban. Hollandia, Svájc, Anglia, Dánia és Svédország is a gyermeknyaraltatásokban látta a megoldást a magyarországi helyzet enyhítésére. Tény, hogy a magyar hivatalos szervek minden erőfeszítésük dacára sem tudtak rövidtávon más megoldást találni a gazdasági problémákra, így nagyban rászorultak a külföldi segítségre. A flamand templomok szószékéről a papok felolvasták a püspöki körlevelet, amelyben meleg szavakkal biztatták a gyülekezeteket, hogy tagjaik ideiglenesen fogadjanak be magyar gyermekeket. Brüsszelben és Vallóniában (tehát Belgium francia nyelvű közösségeiben) is történtek felhívások gyermekek befogadására, ám itt sokkal kevesebb sikerrel. Belgium iparosodó területein (értve ez alatt főként Vallóniát) az egyre nagyobb teret nyerő szocializmus komoly ideológiai harcot kezdett vívni a katolikus értelmiséggel és papsággal egy olyan társadalomban, amely a „Flamand kérdés” miatt már amúgy is megosztottá vált.

Mivel a magyar gyermekek hat hónapos vakációra érkeztek Belgiumba, azért hogy felerősödjenek, nem beszélhetünk emigrációról. A belga hatóságok nem is regisztrálták az érkező gyermekeket rendszeresen a hivatalokban, főként pedig vidéken nem.
Magyarországon indulásuk előtt orvosi vizsgálaton estek át, hogy nehogy fertőző betegségeket (legfőképpen TBC-t, a szegények betegségét) hozzanak át Belgiumba. Ennek ellenére azonban ez egy-egy esetben mégis megtörtént!

A magyarországi plébánosok valószínűleg majdnem mindegyik magyar család utazásra szánt gyermekének ügyét meghányták-vetették és nagy latba esett a család katolikus hite, meggyőződése abban, hogy a gyermek Belgiumban nyaralhasson.
Sok gyermek megismételhette a hat hónapos nyaralást, akár többször is, ha a vendéglátó család meghívta. Néhány esetben megtörtént, hogy a magyar vendéggyermek örökre Flandriában maradt és ott élte le az életét.

A magyar gyermekek egy olyan Flandriába érkeztek, ahol a hivatalok és a középiskolai oktatás nyelve a francia volt. Hivatalos úti dokumentumaik, amelyekkel Magyarországról Belgiumba jöttek is franciául és magyarul voltak kiállítva, de flamandul nem. A gyermekek nagyobb részt jó vagy jobb módú flamand (illetve flamand barát, lásd: „Flamand kérdés”) családokhoz, papokhoz és kolostorokba kerültek. A flamandok, akiket oly sokszor megszálltak és elnyomtak szomszédaik, és akik oly régóta harcoltak saját nyelvük és kultúrájuk elismeréséért, nagy tiszteletnek örvendtek a Trianoni egyezmény sújtotta magyarok között.

A Belgiumban letelepedők többsége leánygyermek volt. Középiskolai tanulmányokat csak ritkán folytathattak, hiszen a kor elvárásai szerint egy leánynak elég volt, ha csak a háztartás vezetéséhez értett. Ezért maguk a flamand fiatal lányok sokszor mentek el szolgálni a francia nyelvű, gazdag polgárság házaiba. A Belgiumban felnövő magyar leányok is el-elszegődtek ugyanúgy, mint flamand társaik, de ez nem volt igazán jellemző. Inkább sokszor besegítettek a nevelőcsalád háztartásába. Örökbefogadások csak akkor történtek, ha szoros, szeretetteljes kötelék fejlődött ki a magyar gyermek és a belga család között. Egy másik lehetőség volt mind a flamand, mind a magyar fiatal nők számára, az, hogy beálltak gyári munkásnak. Ott azonban a szocializmus „réme” fenyegette őket, ezért ez sem volt mindig kézenfekvő megoldás.

Talán a legközismertebb gyermekakciós történet Regőczi István atyának a nevéhez fűződik.

1930 körül véget ért a hivatalos gyermekakció. Nem csak, azért mert mintha Magyarországon a nagy szegénység megszűnt volna, hanem mert most a nyugati országokat is fenyegette: a nagy gazdasági világválság.

VISSZA